2012 őszi CSAK hétvége - Terminál bár

A szokásos őszi hétvége az aktív hallgatók igényeit is figyelembe vette, így már mondhatni, hogy csütörtökön elkezdődött. Ekkor tartottuk a CSAK Dalárdát (okt. 18.), immár negyedik alkalommal. A színpadon: Ákos, Martin, s kis késéssel becsaklakozott Andriska is. Eme sorok írója is néha színre lépett, de inkább a közönség soraiból igyekezett erősíteni a hangorkánt. Ez mondhatni forgatókönyv szerint zajlott, aztán pedig féktelen bulizás vette kezdetét az őszi túrára készülő elsősökkel és Firmáikkal karöltve…

Másnap, pénteken, úgynevezett 0. napot tartottunk. Hisz voltak, akiknek ekkor még nem volt megfelelő a kezdés, de külön program nem színesítette a repertoárt. Ezért a Dózsa Mozi teraszát választottuk, ahol Októberfestre hajazó sörhétvége volt, s különféle ízletes söröket lehetett ízlelni. A kinti rész zárásával szedtük mi is a sátorfánkat és megindultunk a kocsmasor irányába – ahol egy adag ifjonc már ostromolta a sörcsapokat. Végül a Novában kötöttünk ki ahol néhány viszkihajó útra bocsájtása után remek hangulat kerekedett.

Szombat délelőtt ragyogó napsütésre ébredhettünk. A madarak csiripeltek, és a szorgos korán kelők már javában a tereprendezésen munkálkodtak. Az ebéd sült csülök volt, a kalóriadús étket pedig különböző sportokban lehetett lemozogni. A már szokásosnak mondható sörpong, szesztorpedó kombón felül megjelent a szesz sakk és a ki iszik a végén? társasjáték. Ezen kívül egy ősi soproni szokásnak is szemtanúja lehettünk, méghozzá a repülőgép abroncsgurításnak. Ezzel aztán többen is jól szórakoztak. Majd pedig szépen lassan beesteledett és előkerültek a jelmezes résztvevők. A filmsztárok között megjelent többek között Ace Ventura, a Bosszúállók közül több karakter, illetve Jay és néma Bob, és Fodor, na meg sokan mások. A jólelkű főszervezők úgy érezték, hogy a maskarásokat díjazni kell, így került kiosztásra a díjazottak között egy üveg kevert, két Strawberry, és fél liter szénsavmentes ásványvíz. Ezt követően mindenki kedvére mulathatott, beszélgethetett, és bulikázhatott. A zenét mindig egy önkéntes dj szolgáltatta, így vegyes volt a zene repertoár, de mikor felcsendült a Queen, akkor Lojzi teljes odaadással mutatta be nagyszínpados produkcióját.

 

Másnap déltájt gyülekező a Corsóban és közös ebédelés, amit aztán a Kovácsmúzeum látogatása követett. Kelemen tanár úrnak köszönhetően kis időutazásban lehetett részünk, és sok érdekes anekdotával is megismerkedhettünk. A nap további részében fakultatív csendes pihenő (Viking eltűnt) és ivászat. Majd hét órakor gyülekező a Terminálban, és később a vacsora (főtt virsli) tálalása. Ebben az őszi túráról hazaérkező pogányok és felsőbb évesek is részt ehettek. Illetve a hozzá járó boros is imponálóan hatott néhány fiatalra. A buli további részében a maradékok elpusztítása, és a féktelen jókedvé volt a főszerep. Továbbá Grábics Petike születésnapi köszöntője (éjfélt követően) ami még eseménynek számított az este folyamán.

Így aztán családias hangulatban, de mégis élmény dúsan telt a 2012-es októberi CSAK hétvége.

Többi kép itt!

Megoszt