Történetünk

A ’90-es években az ME-DFK hallgatóinak létszáma megsokszorozódott, új szakok születtek, és ezzel a hagyományőrzés keretei is szükségszerűen változni kezdtek. A nagy létszámú hivatalos szakestek sok esetben protokolláris rendezvények lettek; nem ismert már mindenki mindenkit, mint ahogy az a korábbi években jellemző volt, és a nagy érdeklődés miatt nem volt könnyű más szakok szakestélyeire bejutni. 

Szinte természetes, hogy azok a baráti körök, akik inkább egymás társaságában kívántak részt venni egy szakestélyen, lefoglaltak egy szakmai szobát, a legendás Kék Egér belső termét, vagy más kocsmák félreeső zugait, és ott rendeztek szakestélyeket 20-50 fő részételével. Ezek gyakran ad hoc rendezvények voltak, egy tréfás, vagy annak szánt elnevezéssel, és az önfeledt szórakozáson kívül nem volt más céljuk. Volt azonban sok baráti társaság, akik nem elégedtek meg ennyivel; nemcsak eseti jelleggel tartottak szakestélyeket, hanem formálisan is asztaltársasággá alakultak, és a szakestélyeken kívül is számtalan akció, rendezvény, és társasági esemény szervezésében vettek részt.

A Csalódott Kenyér Asztaltársaság története egészen 1996-ig nyúlik vissza, addig az évig, amikor az alapító tagok megkezdték a tanulmányaikat az ME-DFK-n. Ekkor jött ugyanis létre az asztaltársaság „jogelődje” a Csalódott Kenyér Élmunkás Mozgalom – Szocialista Brigád. A név első fele Horváth Ferenc („Deter”) tanár úrtól származik, aki egy negyedévnyitó integrálszámítás gyakorlat alkalmával azt találta mondani, hogy:

"Aki azt hiszi, hogy a differenciálszámítás nem szükséges az integrálszámításhoz, az olyan súlyosan csalódott lesz, mint a ... kenyér"

(A név második fele pedig egy félig-meddig ironikus megemlékezés volt a szocialista iparvárosról, ahová a tagokat sodorta az élet.)

A fent említett gyakorlaton született meg a mai napig használt címer első felskiccelt verziója is, valamint – jó eséllyel aznap – felmerült az ötlet, hogy lehetne ez a baráti társaság jelmondata, vagy akár a neve is. Az ötletet követte a név pontosítása, az alapító okirat összedobása és a gyakorló egyenruha elkészítése, kézzel és alkoholos filccel.

A Csalódott Kenyér Asztaltársaság (CSAK) valódi – Alapító Szakestély keretében történő – megalapítására azonban csak egy bő évvel később, 1998 április 20-án került sor, természetesen a Kék Egérben. Az Alapító Szakestélyen hangzott el először hivatalosan az eskütétel, az asztaltársaság hivatalos nótája pedig a General Poppenheimer lett, amit a tagok mindenkor felállva és vidáman kötelesek énekelni.

A következő években a CSAK egyik legaktívabb periódusa következett, Tagfelvevő Szakestélyek követték egymást, a 3 fővel alapított asztaltársaság hét, tizenegy, majd tizenhárom fősre bővült. A Valéta Bizottságok munkáját segítve ’98 őszén elkezdődött a CSAK- tanszék, amelynek a témája a szakestélyek története, tisztségviselői és lefolyása, de tartottak daltanulást, sportversenyeket és sok további társasági esemény rendezését vállalták magukra a tagok, az asztaltársaság életét pedig a CSAK-könyv dokumentálta.

A CSAK első „megtorpanása” arra az időre esett, amikor a tagok közül egyre többen végeztek, vagy hagyták el más módon az intézményt és a korábbi aktív szereplésre a létszámhiány miatt nem volt már lehetőség. Ekkor hosszas viták kezdődtek arról, hogy a CSAK egy legyen a felbukkanó, majd a tagokkal együtt elmúló asztaltársaságoknak, vagy tehetséges és lelkes fiatalok felvételével belép a nem kihaló asztaltársaságok sorába, ami viszont azzal a veszéllyel jár, hogy előfordulhat egy idő után, hogy az asztaltársaság már nem az alapítói szándékok szerint működik. A döntés könnyű volt mind a 13 tag számára. A nehézséget: a 13 egyénileg meghozott döntés összehangolása okozta.

A néhol meglehetősen heves viták 2002-ben, a budapesti Két Szív presszóban zárultak le, a CSAK történetének egyik legemlékezetesebb estéjén. A döntést követően az asztaltársaság azonnal felvett 6 tehetséges és lelkes fiatalt…, a létszám bővülése pedig azóta is folyamatos. 

Ennek az időszaknak a „terméke” még a CSAK-hétvége és azok nemzeti ünnepek köré csoportosítása, hiszen valahogy meg kellett találni, hogy a végzett, munkába álló tagok hogyan tudnak részt venni a társaság életében.

A tagság elfogyásának a veszélye ugyan fennállt néhányszor azóta is, de végül mindig sikerült megtalálni a megfelelő aktív hallgatókat. Az asztaltársaság a 2011/12-es tanévben ismét egy nagy létszámú, és ezért sok feladat ellátására alkalmas aktív tagsággal rendelkezik, és izgatottan várja, hogy hogyan találja majd meg a helyét a jövő Dunaújvárosi Főiskoláján.