2010 tavaszi CSAK hétvége - Dömsöd

Március második hétvégéjén került meg rendezésre a 2010-es első CSAK rendezvény. Két apropó miatt volt különleges az alkalom: egyik, hogy ilyen alacsony létszámmal nem indult még ez a „járat”, másik pedig, hogy az egy főre jutó bALEKok száma is igen magas rátát mutatott (5). Ennek ellenére eseményben, és hangulatban – szerintem - nem volt hiány…

Üdítő napsütésben és lágy szélfúvásban indultunk a Tesco fele, hogy a szinte nekünk kitalált HB akcióra lecsapjunk. Majd pedig néhány perc alatt már a Duna partjánál lavíroztunk. (Ez úton is köszönjük Höfinek a fuvart.) A kinézetre és luxusra keveset áldozó szállás a mi igényeinknek tökéletesen megfelelt. A le/ki pakolást követően pedig elkezdődhetett a hétvége érdemi része, az ivás. Illetve mi esetünkben a generációs hasadék átívelése. Szerencsére mind ez könnyen ment, mert Szőr Robinson folyamatos kérdésekkel tapogatózott, hogy ki honnan?, miért?, stb., jobb esetben mind ezt „rímbe” faragta...

 

(Többek közt azért is készül eme írás, hogy az emlékek az ő fejében is újra felelevenedjenek.) Az akciós sör, és Ezetil folyamatos ürítése mellett Boldi arra buzdította RAJ Pistikét, hogy mutatkozzon be a tulajnak Csulya Viktorként, és alkudjon le a bérleti díjból. Ezért életre hívta a „ZsiCiPáBu” konzorciumot. Mely megállapítása szerint Róberttel egyesítve erőiket a zsidócigányparasztbuzik képesek a feladat teljesítésre (sajnos az utóbbi titulus Boldira maradt). Viszont lényegében nem történ előre lépés, mivel a remek emlékezőképesség társult a józansággal, és Bozont meg résen volt. Az este további részében…Szóval voltak világmegváltó szemináriumok (éreznek e a halak ?, milyen asztaltársasághoz van köze Horváth Róbertnek? stb.), sörrel locsolás (fej és az alsó nadrág 10 pont). Mellbimbó izgatás egységnyi idő alatt. Akinek mind ez nem lett volna elég az hajnalban mindenki kedvenc Virgája előadásában angol szerű „éneklést” hallhatott. Klasszikus pop slágerek tömkelege, és a hab a tortán: Gaudeamus’ Edit Piafot megszégyenítő harsánysággal. Bravó!

A másnapi kóválygást követően volt egy kis egészségügyi séta, hiszen történelmileg fontos helyszínnek a közelében táborozunk; nem messze egy szép Petőfi költemény születési helyétől („Piroslik már a fákon a levél…”). A ’másnaposkodás’ után, na meg persze a tegnapi élmények felelevenítése mellet folytak a ping-pong viadalok, és tálalásra került a kiváló húsleves, tarja kombó. Esti programként főképp a kártya játékok domináltak (ulti, póker). Akik pedig nem az ördög bibliáját bújták azok ittak. Nem mintha bármelyik más társaságot félteni kellet volna e tekintetben. A korai oldódás eredményeképp hamar egy függönykarnisé lett a főszerep, amivel lehetett vezényelni, bALEKot verni, mazsorettezni, attól függően ki kezében volt épp. Ezen kívül egy remek mesterfodrász bontakoztatta ki lépten nyomon művészi képességeit, több kevesebb (siker) zselé felhasználásával. Köszönjük Pistike. Az álmosság, és néhány korsó/üveg sörtelenítése után a fáradság félreismerhetetlen jelei lettek úrrá rajtam, így nem tudom, ki nyerte az ultit, vagy a pókert, illetve, hogy hova lett Viking ? Reggel tea főzés, hat fogásos virsli tál, és hazautazás. Nem osztályrészem minősíteni az eseményt, viszont jómagam és a bALEKok nevében is bátran mondtam, hogy felejthetetlen hétvégében volt részünk, köszönjük szépen, és Vivát CSAK!

Nagy Péter a.: Szabadúszó Lélekbúvár

Plusz még néhány kép itt!

Megoszt