Jó Szerencsét!
A Csalódott Kenyér Asztaltársaság honlapján jársz. Ezen a honlapon igyekszünk minden olyan témát, eseményt feldolgozni, mely így vagy úgy kapcsolódik a Csalódott Kenyér Asztaltársasághoz. Reméljük, hogy a honlap idővel nem csak a saját szórakozásunkat fogja szolgálni, és sikerül olyan tartalmakat készítenünk és gyűjtenünk, melyek mások számára is érdekesek. A honlappal kapcsolatban bármilyen véleményt szívesen fogadunk. Jöhetnek tetszés- és nemtetszés nyilvánítások, ötletek, esetleg kívánságok is, hogy mi lenne jó a honlapon. Honlapunk 2012 őszétől ismét teljes lángon ég, modern kemencével szereltük fel és új kinézetet kapott haladva a korral. 2004-ig visszamenőleg a képgalériánk megtelt érdekes fotográfiával, mozgókép is van egy-kettő, és egy csokorra való irodalom is megjelent a hagyományaink menüpont alatt. Általunk szervezett főbb eseményekről, jórészt CSAK hétvégékről is olvashatsz képes beszámolókat a rólunk menüpont alatt. Itt lefelé görgetve pedig afféle hírfolyamon akadhat fenn a szemed, kiragadva néhány említésre méltó eseményt ami asztaltársaságunkhoz köthető.
Reméljük tetszeni fog a honlap, kellemes barangolást!
Selmeczi Diák Napok 2015, Selmecbánya
Minnyájan vótunk az Akadéminán!
„Adná az ég: hogy majd ezer év múlva, így összejöhetnénk újra, mindannyian…”
Már egy emberöltű mi eltelt, s a selmeci diákok ugyan úgy danolnak, mint anno, egyszer…ha kell a testvérvárosokban, de már negyedik alkalommal Selmecbányán. Ez ívben sok kegyelemmel nem áldott meg minket Szent Borbála, mivel nem vótunk eső híján, de ez a hangulaton és társaságon nem fogott!
Augusztus 17-én, hétfőn indultak a buszok az ország három szegletéből, s szépen lassan mindenki megérkezett az Erdészeti Kollégium parkolójába. Régi kedves cimborák, és drága Firmák köszöntése következett, majd pediglen a szobák beosztása, menza koszt fogyasztása; sör híján – később - bevásárlás volt soron a modern potraviny-ben. Szerencsénkre akciós Staropranembe botlottunk, így adott volt minden a kiváló folytatáshoz. Az ünnepélyes megnyitóra már szemergő esőben sétáltunk át a Bányászati palotába. Kun Dániel a. Vodkapusztító… a Cantusok Köre részéről - s egyben, mint főszervező - köszöntötte néhány kedves mondatban a jelenlévőket, aztán pedig az ősi szakok himnuszai csendültek fel – ez az egyik olyan élmény, ami mindig örömmel, és tisztelettel itatja át az ember szívét, és emeli magasba a nemes bursch-lelket; tisztelgés az ősök, a szakma, és a barátság templomában.
A szállásra való visszatérést követően ki lehetett pihenni az utazás fáradalmait, a közösségi térré alakított ebédlőben pedig a Korhely Baráti Társaságnak köszönhetően borokat lehetett kóstolni. Persze voltak jó néhányan, akik a girbe-gurba utcákat és a vágott sört részesítette előnyben. A különböző borok mellé olykor dinnye és/vagy sajt dukált, a kollégium távolabbi szegleteiből pedig nótaszó is hallatszódott. Később retró is meg diszkó is volt – bár ez utóbbi nem tetszett mindenkinek osztatlanul, többek közt a helyi hatóságok sem, sajnos, így gyorsan rövidre zárult az első este. (Ugyanakkor a közbiztonság nem volt mindenkor feddhetetlen, amit a miskolci busz és persze sofőrje élt meg legrosszabbul…)
A reggeli ébredést a hangulatfelelős szervezők biztosították, magyar nótával, na meg pálinkával, így aztán fitten, üdén, fiatalosan lehetett kezdeni a napot. Taktikai tisztálkodás, reggeli, és már ment a kártya, na meg hála a bányász kocsmának sert is csapoltak – egy ideig. Aztán később már nem, mert a tisztelt vendéglátó nem gondolta, hogy itt zaj, meg alkohol is lesz - skandalum! A kezdeti nehézségeken átbucskázva, na meg azért egy kis sorversenyt követően, szépen lassan elérkezett az idő, hogy a nótabírók megmutassák: kinek a legélcesebb hangja széles e vidéken, vagyis a Cantus verseny. Szó-szót követett és a jó torkú fiatalok intonálták szívükhöz közel álló nótájukat, és persze figyeltek egymásra, hogy ki ne száradjanak. A hosszas viaskodás végén Bajzát Imre a. Dongó-t ítélte a zsűri a legjobbnak, így ebben az évben miskolci diákot ünnepelhettek, mint SDN Cantus verseny győztest, ez úton is gratulálunk neki! A vacsorát készülődés követte, mivel a bál estélye volt soron, aminek az Trazovna Irish pub adott otthont. Egyes beszámolók szerint kicsit szűkös volt a helyszín, de a korhely levest nagyon sokat dicsérték…
A szerdai napon mindenki választhatott (hodrusbányai skanzen, túra Kisiblyélre), hogy merre kíván kirándulni, esetleg csak pihenget, beszélget a szobájában. Egy kisebb társaság a városi túrát is végigcsinálta, Debreczeni Dániel a. Ray vezetésével, amely sok érdekes információt tartalmazott és bizony az éltesebb Firmák is tanulhattak újat. A szemergő eső elől néha elvonultunk, és nem hagytunk garatunkat sem szárazon senyvedni. Majd a délutáni, kora esti órákban a Kémiai Palota szolgált a hagyománytörténeti előadások színhelyéül, ahol a soproni egyetem könyvtárosa Ifj. Sarkady Sándor a. Narrátor, Szabó László a. Szacó, és Debreczeni Dani tartott előadást, illetve volt néhány vitaindító gondolat is, amit a jelenlévők vesézhettek ki. Hallottunk itt a hősi tettekről selmeci és soproni vonatkozásban, volt téma a diák napok történelme, alakulása, na meg útra való a hagyományőrzéshez, amit mindenki nagy örömmel fogadott.
Eztán már mindenki a szakestélyre hangolódott, pedig még időközben egy pipa verseny is lebonyolításra került. A városi kulturális központ adott helyet a nagy létszámú eseménynek, és a főszervezők közül a rangidős, a Charlei-hangú Molnár Csaba a. Colos vezényelte le az ünnepélyes összejövetelt, amely maratonira sikeredett. Volt természetesen néhány komolyabb hozzászólás, de többségében – természetesen – a vidámságé volt a főszerep. Az idő előrehaladottsága miatt nagyon szabadfolyni nem jutott már idő a helyszínen, így sokan álomra hajtották a fejüket, ahogy visszatértek a szállásra, de a kitartóbbak természetesen még kitartottak pirkadatig.
Az utolsó étkezésre is sor került, na meg a pakolásra, ami nem ment mindenkinek túl gyorsan, de végül az utolsó törölköző is helyére került, és szépen lassan a könnyes búcsú ideje következett, na meg fotó készítés. Lassan elindultak a buszok és az autók, és sok boldog pillanatot hagytak hátuk mögött a selmeci diákok. Ez úton is köszönjük a Cantusok Körének a kiváló szervezést, és reménykedünk, hogy még lesz alkalmunk az SDN keretein belül újra visszatérni, ezer év múlva is…
Steingrubeni Csakterkürt - online
Selmeczi oldal - Dunai oldal - Urbánus panel-ballada XXI. századi hangzásvilággal.
Extra tartalom:
Diákélet Sopronban az 1950-es években
Illyés Benjamin
Az Ifjúsági Kör 1948-s feloszlatása és a selmeci hagyományok ápolása ürügyén 1951-ben kizárt 46 erdész-, 4 bányász- és 2 kohászhallgató megfélemlítést szolgáló sorsának ismeretében, sokak szerint a soproni hagyományos diákélet halálos csapást szenvedett. 1953-ban iratkozott évfolyamunk e szemlélet fokozatos megváltozásának volt tanúja és alakítója. A változásokat tanáraink támogatásával már az előttünk két évvel korábban, 1955-ben végzett erdész, bányász és földmérő évfolyamok indították el. Kezdeményezéseikhez sokan csatlakoztunk. Végzésüket követően, majd 1956-58/59 között Sopronban és Vancouverben végzett erdészévfolyamunk a társszakok hallgatóival együtt sokat tett diákhagyományaink felújításáért.
Selmeci örökségünkszerves részét jelentik ezek az évek, melyek jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. A következőkben az egyik(néhány) kevéssé ismert és a történelmi események miatt megszűnt kezdeményezésünkre emlékezem vissza.
1. Kísérlet a Steingrube Hegyközség megalakítására.
1953-ban szinte a teljes évfolyamunk a Dimitrov- téri (ma Szt. Imre- tér) Diákszálló lakója lett. Az évek során mind többen, főleg a Lőverek egykori nyaraló polgárházaiba költöztünk ki albérletbe.
1. kép. Egy nevezetes lőveri kamara.
1955 januárjában, az egyre gyarapodó albérletesek részéről felmerült a Steingrube Nakkösség (Hegyközség) hagyományai és szervezete felélesztéséneka gondolata. Még igen erős volt a hagyományok ellenzőinek befolyása is. Tanáraink többségének támogatásával a háttérben sokan vállaltuk értékeink megőrzését. 1956 előtti évek hangulatát is jellemzi Kanadában végzett évfolyamtársam, Grátzer Miklós visszaemlékezése egy esténkre:
„Mi kint lakók gyakran jöttünk össze a Fenyőgyöngyben. Egy este selmeci nótákat énekeltünk és a nosztalgia, a tehetetlenség, a tenni akarás és a tiltakozás vágya kitört belőlünk. Olyan ’muszáj Herkules’ módra felvágtuk a karunk és vérrel felírtuk a falra: Selmec. Világos, okkersárga fal volt, a színkontraszt elég mutatós lett. Mivel a vérzés lassan állt meg, maradt még egy kis keretre való is. Ez az értelmetlennek látszó diákcsíny nekünk hitvallás volt, az, hogy Selmec mindig élni fog bennünk.”
Nakkösség megalakításával célunk az albérletben élők laza érdekszövetségének megteremtése életfeltételeik javítása szolgálatában. Ez magában foglalta a következőket: megfelelőbb albérlet keresése, olcsóbb tüzelő és élelmiszer beszerzése, alkalmi munkák lehetőségeinek feltárása és megszervezése. Ezt fogta össze a Steingrube-hagyományok egymást segítő szelleme és az együtt szórakozás, tréfálkozás számtalan élménye.
A következő év,1956 október elején tartott tisztújító nagygyülésünket Jandó Tibor, bíró által újlenyomattal hitelesített, Grátzer Miklós főpennavezető által számomra küldött meghívó örökíti meg:
Tisztelt Polgártárs!
Felkérjük Önt, hogy X. hó 6-án pontosan este 7-kor szíveskedjék megjelenni az „Alpesi vendéglő” nagytermében, ahol Hegyközségünk tisztújító nagygyülését tartja.
Vacsorával és sörrel egybekötve.
1956.október 1, bíró (újlenyomattal hitelesítve)
Kulacs főpennavezető
2. kép. Tisztújító nagygyülés meghívója
A pénztelen diákok számára igen fontos feladat volt olcsóbb tüzelő beszerzése. Kulcsszereplője volt ennek a Fáber réten lakó kerületvezető erdész. Egyik sorstársunk egyszer pont az ő illetményfája megdézsmálásával akarta a kemény hideget elviselhetőbbé tenni. A hiányt összefogással, közös fakitermeléssel pótoltuk. Ezután már az erdőterület gazdájával egyeztettük, hogy mely erdőrészletekben termelhető ki engedéllyel száraz faanyag. Ezzel legális keretek közé lehetett terelni a tüzelőellátásunk nagy részét.
Összefogásunk révén a téglagyárban, vasúti rakodásban, szüretelésben és a szőlő feldolgozásban tudtunk szervezettebben és kedvezőbb feltételekkel munkához, keresethez jutni.
1956 őszén három évfolyamtársammal mi is a kint lakó barátaink közvetítésével jutottunk egy, emlékeink szerint csodálatos albérlethez. Mindennapi életünkben nagy szerepet játszott a négykerekű kézi kocsi. Üzemanyaga – már akkor! - újratermelhető erőforrásból származó soproni, csatos üveges világos sör volt. A következő kép, az akkori Lővér körút állapotát és hatalmas forgalmát is jellemző kép, a mienkhez hasonló költözéskor készült.
3. kép. Költözés másik kamarába.
Balek és valétabálokon megszereztük az italmérés lehetőségét és. Ezekből nem sok pénzbevételünk lett, viszont a megmaradt italokból, meghívottakkal kiegészítve nagy nótás, tréfálkozó baráti összejöveteleket tartottunk. Tágas lőveri kertben, nagy asztal mellett felejthetetlen vidám órákat töltöttünk együtt.
Legnevezetesebb ilyen rendezvényünk volt az 1955-ben végzett, hozzánk igen közel álló firmáink valétabálja. Munkálkodásunk eredményeként a Liszt Ferenc Kultúrház bejárati csarnoka és lépcsőfeljárója erdőként fogadta a vendégeket. A zöldellő fák közt a vadászati gyűjteményből kapott kitömött állatok bújtak meg. A diákéletet felidéző karikatúrák, plakátok és virágok, zöld gallyak díszítették a termeket.
Néha a szűkös menza kosztot főleg vadász társainkhoz kapcsolódó „csodás események” révén is ki tudtuk egészíteni. Zádor Oszkár arra emlékezik vissza, hogy kamarájukban egy alkalommal „ismeretlen” eredetű két nyulat találtak. Ezeket megnyúzták, majd felakasztották a leghidegebb helyiségben, és akinek szüksége volt egy kis húsra, az levághatott belőle. (Akkor még keményebb teleket éltünk meg.)
4. kép. 1955-ös soproni tél a Lőverekben.
1956. november 4-e után az erdőmérnök hallgatók fele külföldre távozott és többségük Vancouverben szerzett diplomát. Sok lőveri barátom és köztük volt, kamarásaim közül egyedül maradtam itthon. Így a Steingrube - hagyományok megújítását sem tudtuk folytatni. Évfolyamunk megfeleződött a történelmi események sodrásában. Túlnyomó többségünk vállalta a selmeci hagyományokat. Itthon, tanáraink támogatásával és évfolyamtársaim többségének bizalmából valétaelnökként szerepem volt abban, hogy 1956-1958-as diákéveinket a selmec-soproni diákhagyományok szellemében élhettük meg.
VI. Cantusok Köre Gyesznótor, Miskolc, E/2, 2014. 12. 19-21.
A miskolci baráti társaság egyik jeles eseménye az év végi sertéskedés, vagyis a tagfelvevővel összekötött disznótoros hétvége. Az előző évhez hasonlóan, most is invitálást kapott néhány „újvárosi cimbora”, így kivettük részünket a disznóságokból…
Délelőtt, 9 óra, F épület, Dunaújváros. Van, akinek még prezentálnia kell a szakdolgozatának tartalmát: hogy tényleg tud-e a gyerek beszélni a műbőrkötéses papírhalmazról, vagy csak ügyesen copy-zott, ezt vizsgálják a tanárok, persze hősünk, fejben már az egyetemvárosban nótázik – ennek is eljön az ideje. Szóval, túl az Óprezentáción, és Mordor-város füstös kéményein innen, lassan készülődik a három főből álló delegáció, hogy végre induljon a hétvége.
Találka a megbeszélt helyen, taxi, vasút, bor(os). Hirtelen átszállás a Keleti pályaudvarra, ahova pontosan érkeztünk. Három perc és már indulás is BAZ-megyébe. Egy kis időt vesz igénybe, míg megérkezik a ’Kundi’ taxi, de addig néhány kisfröccs segít a várakozásban. Majd hirtelen a kettes kollégiumban találjuk magunkat. Hármunknak adott két ágy. Semmi gond, ezt később remekül megoldódik. Az ismerkedés után (rengeteg keresztnév, alias, vulgó, de jó lenne a felére emlékezni…) campus-túra a balekkal, akinek még új a miskolci levegő. Ámulás bámulás, szolid vigasznyújtás.
De nincs sok idő ilyenekre, hiszen indulni kell a Ligetbe, ahol aztán többen éltetik a pártot és a hagyományokat, Unicummal koccintva. A belső teremben már nedves-estes hangulat, de mindenekelőtt tagfelvételi eljárás. Ennél a résznél elemezhetném hosszan az akkori jelölt szókincsét, hozzáállását, személyiségét, hangját, de nincs értelme, mivel csak arra emlékszem, hogy többen egyenruhában voltak, és nótáztak, később pedig zsíros kenyeret ettünk csalamádéval. Aztán együtt néztem a bányász tévét Zacsival, mikor szóltak, hogy induljunk haza. Ekkor megkerestük Döncit, aki addigra már meglocsolta a lépcsőt… és elindultunk az egyetemváros irányába. Hideg volt és sötét, de szerencsére jól lavíroztunk, mivel egy-kettőre az E/2 bejáratánál találtuk magunkat, ahol azonban adminisztrációs problémák akadtak, s ezt próbálta lelkesen kiküszöbölni Ernő, a leglelkiismeretesebb portás, akivel idáig találkoztam - ez úton is pacsi neki! Közben társakra is leltünk a koli előtt ácsingózva, akik szakestélyről érkeztek - mivel ezen a pénteken tűztek szalagot a gazdász kar valétánsai.
Hajnalodik, ezt nem a kakas kukorékolásából lehetett megtudni, hanem a pálinka illatából, ami átjárta a szobát a korai órákban. Persze, ez már azért jobb volt, mint az állott, cefrés, zoknis kanszag… A kollégium előtt forralt bor készül bográcsban, és hagymás vér az üstben, rotyog az abálé, szól a nóta, ragyogó napsütés, kellemes társaság. (Hetekig el tudnám viselni, ha mindig ilyen látványra ébredhetnék egy hosszú péntek éjszaka után.) A balekok folyton kínálgatják a pálinkát, és a borost, érdeklődnek, beszélgetünk. Olykor becsatlakozunk valamely felcsendülő nótába, vagy épp eszünk valami finomat, s aztán iszunk, és így telik gondtalanul az egész napunk. Közben Rozsda hozza a legújabb CKM-et, hogy egy kicsit kulturálódjunk (külön örülünk, hogy a második oldalon már egy újvárosi „néger” található), aztán Köbcös jelenti, hogy a háj kellően átsült, s ezek után már csak ízelni kell, hibátlan lett a töpörtyű!
A kulináris élvezetektől megcsömörve, és a nehéz miskolci levegő miatt úgy döntöttünk, hogy délutáni sziesztát tartunk, erőt gyűjtünk az esti szakestélyhez. A pihenőt, úgy hat óra magasságában zavarták meg, mivel többen állították, hogy hét órakor kezdődik a szakestély. Hogy ez tényleg így legyen mindenki a szobában sürögni-forogni kezdett, készülődni, öltözködni, mosakodni, s mindezt rekordidő alatt véghez is vitte. Aztán indulás a C/2 (ha jól emlékszem) épületbe, ahol terített asztalok várták már a résztvevőket, de még volt néhány apróság, ami miatt várni kellett a hivatalos kezdésre. Szerencsére könnyedén átvészeltük ezt a kis időt, s aztán a hivatalos rész alatt szó esett rejtvény(ek)ről, komolyságról, tréfáról, mókáról, égi sörmezőről, ’ü’ betűs etalon szüvegrül, és persze a visszhang is bekapcsolódott a felszólalás-folyamba. Természetesen a hurka és a kolbász megízlelése is részét képezte az estélynek, sőt, voltak, akik rituális keretek között fogyasztották, impotenciájukból kifolyólag. De lényeg a lényeg, hogy az előző napi operáció sikerrel zárult, így plusz egy fővel gyarapodott a CK aktívsága. Vivát!
A szabadfolyás már az E/2-es klubban zajlott, mivel a hatalmas épület előterében csupán korlátozott ideig lehetett dorbézolni. Ez nem szegte kedvünket, sőt nagy örömünkre régi barátokkal találkoztunk és újakkal ismerkedtünk. Mivel egy másik szabadfolyásba csöppentünk, ugyanis az Anczug Tanszék Baráti Társaság szintén év végi szakestélyt tartott, aminek a kötetlen részén cigány muzsika szórakoztatta a nagyérdeműt; itt aztán fel lehetett élni a megmaradt muníciókat, új kapcsolatokat kiépíteni, táncolni, s hajnalig nótázni, mulatni…
A vasárnap délelőtti programban már a passzív pihenésé volt a főszerep. Régi fotók nézegetése, leves kóstolás, később pedig a sültek kerültek fókuszba. De ezt már nem vártuk meg, hanem érzékeny búcsút vettünk a vendéglátóinktól, és útra keltünk.
Így ért véget az ünnepekre hangoló gyesznótoros hétvége. Új élmények, barátságok, tapasztalatok, amelyeket nincs mód írásba foglalni, így úgy érzem, hogy bármifajta kísérlet arra, hogy tovább színezzem, ragozzam, csűrjem, csavarjam, fokozzam, magyarázzam fölösleges. Kiválóan éreztük magunkat, köszönjük, hogy részesei lehettünk!
Jó szerencsét!
Képek, illetve egy rövidfilm itt található:
https://plus.google.com/
XXIII.„Selmeci Diáknapok” - Sopron
Ebben az évben elsősorban Soproniaknak és a Selmeci Társaságnak köszönhetjük, hogy aXXIII. Selmeczi Diáknapok megrendezésre kerültek. Sopronban április 4-én, csütörtökön délután kezdődtek a programok, és a könnyes búcsúra 7-én került sor. Az időjárás csupán részben volt kegyes a résztvevőkhöz, dea hangulat és a programok bőven tartogattak érdekességeket, szórakozást és természetesen vidámságot.
Amikor megérkeztünk a Hűség Városába, a házigazdák már tárt karokkal fogadtak bennünket, és gondoskodtak a megfelelő utaztatásról a szállásunkig,a Soproni Gyermek és Ifjúsági Táborba. Éppen a miskolci delegáció előtt érkeztünk, a regisztrációval,a szállás elfoglalásával nem volt különösebb probléma. Csontig hatoló hideg volt, annak ellenére, hogy hét ágra sütött a nap, viszont néhány pohár forralt bor és szívmelengető nóta után a zord körülmények már mit sem számítottak. A régi-új ismerősök társaságában gyülekeztünk, mert este hat órára jelenésünk volt a Gyermek és Ifjúsági Központ kapujánál, ahol rengeteg bursch várta a kapunyitást és az autentikus báli hangulatot. Ha már itt jártunk, akkor az utca túloldalán lévő továbbképző intézetbe mindenféleképpen be kellett tekinteni. Nem lőttünk bakot, mivel Czupy bácsinál már több tucat egyenruhás fiatal szürcsölgette jóízűen fröccsét, vagy harapta a májas szendvicsét. Szépen, fokozatosan azért mindenki átszivárgott a bál helyszínére. Itt már javában ropták a táncot a nagyteremben lévők, a folyosón álldogálók pedig jóízűen beszélgettek vagy nótáztak. Hamarosan korhelyleves, majd pedig tombolahúzás következett. A kapuzárásra pedig ki tudja mikor került sor…
Túl sok időnem jutott a lazsálásra, mivel reggel a városi program következett,
három turnusban. Az Alma Mater botanikus kertjében csodás zöld környezetben, és medvehagyma illatban sétálhattunk, és csodálkozhattunk rá egy-egy professzor mellszobrára, vagy az olykor dzsungelt idéző környezetre. Ezen kívül a nem olyan régi építésű múzeumba is bepillantást nyerhettünk, és sok
diákcsínyről is információt kaptunk. Az uzsonnát követően kis csapatunk a városba indult, ahol a „közgazdász épületet” és a nem olyan rég megszépült Tűztornyot is végigjárhattuk. Az óváros csodás épületei, girbe-gurba utcái és a hozzájuk kapcsolódó történetek mind jobban ámulatba ejtették a messziről jött diákokat, és bátran mondhatom, hogy mély nyomot hagytak szívükben.
Késő délután érkeztünk vissza a szállásra, ahol a Cantus verseny előkészületei folytak. Egyedülálló volt több tekintetben is az esti megmérettetés, ugyanis soha nem volt még ennyi induló (44!) aCantus versenyen. Az sem fordult még elő, hogy hét Firma lett volna jelen, akik az elmúlt években első helyezést értek el – így ők vezették le a késő éjszakába nyúló párviadalt. Ennek győztese idén Krajczár Martin alias Szikra lett, aki Dunaújváros hírnevét öregbítette ezzel a tettével.
Az éj átdalolása után korán hajnalodott, és reggeli előtt nótaszóval ébresztettek minket drága Firmáink. A napközbeni programok közül a brennbergi túra volt az egyik legimpozánsabb, ahol róttuk a kilométereket – főleg hóban – és sokfelé megfordultunk, többek között Új-Hermes régi aknájánál, illetve a görbehalmi Bányászmúzeumban.
Délután a szakestélyre való készülődés telt el, majd felcsendült a jól ismert dallam „ Nincs még nékünk elnökünk”. A helyszín félig nyitott volt, de az elmúlt néhány éjszakán kellően megedződtek a résztvevők, s forralt bor,- mint szent ital - segítette a megfelelő hangulat elérését. A sok vidám nóta, egy walden örökítés(A bányász egyenruhákat 1951-ben betiltották, de 1971-ben az erdészek a waldentszavazták meg hivatalos viseletnek.), több humoros felszólalás illetve a kontrapunktoksziporkázó „műsora” színesítette aszakestélyt.
A hosszú soproni hétvége utolsó mozzanata a pakolás, és a könnyes búcsú volt, melyet csoportkép előzött meg (a teljesség igénye nélkül), így adva tudtára az utókornak, hogy ismét egy színvonalas, változatos és izgalmas diáknapokat tudhatunk a hátunk mögött. ! Az 1991 óta folyó rendezvények sorában a minden 5-ik Diáknap Selmecbányán kerül megrendezésre.Ez úton is köszönjük a szervezőknek, és jövőre találkozunk Miskolcon.
Jó szerencsét!
Üdv az Erdésznek!
Nagy Péter a. Szabadúszó Lélekbúvár
Itt pedig további fotókat nézegethetsz.
BKL 2013/3. számban megjelent cikk megtekinthető