Örökségünk - A mi nótáink
- Örökségünk
- Bevezető gondolatok
- Történeti áttekintés
- Diákélet 1. (történeti áttekintés)
- Diákélet 2. (Ifjúsági szervezetek, diáktársaságok 1948-ig)
- Szakestélyek
- A mi nótáink
- Hagyományaink bölcsője, Selmecbánya
- Selmecbánya legfontosabb nevezetességei
- Az akadémia néhány jelentős professzora
- Emlékképek Laci Bácsiról
- Vésd jól az eszedbe!
- Minden oldal
A mi nótáink
„Amely diák Jénából asszony nélkül, Lipcséből veretlenül, Wittenbergából ép bőrrel, Selmecről pedig a Bursch-nóták nélkül kerül vissza szülőföldjére: a legszánalomraméltóbb teremtménye az Istennek.”
Diáknóták. Dalaink, melyeket énekelünk.
Ezek azok a dalok, amelyek minden eseménynél nélkülözhetetlen kellékei diákéletünknek.
Selmecbánya – Sopron – Miskolc – Dunaújváros – Székesfehérvár. Kapocs, amely még jobban összeköti hagyományainkat, az ebben élő embereket.
Már a középkorban is hagyományai voltak a diákok nótázásának egész Európában, gondoljunk csak a Carmina Buranara.
Nótaanyagunk ma is változó, ám eredetük néha a feledés homályába vész. Származásuk széjjelágazó, nem is lehet egy közös tőre visszavezetni. Ma már valószínűleg egy dalunkat sem énekeljük úgy, mint őseink, de szövegükből, hangulatukból következtethetünk az akkori diákság életére, hangulatára. Dalaink egy része német eredetű. Selmecen, mint tudjuk külföldi diákok is tanultak, ők is hoztak magukkal új szokásokat, új dalokat, majdan kikerülvén az Alma Materből természetesen vitték magukkal az itt megszerzett tudást, és terjesztették az „igét”. Ez is lehet a magyarázata annak, hogy egynémely dal Európában is közismert lett.
A szövegek szerzői között találhatunk olyan híres személyeket is, mint Goethe, Gárdonyi Géza, avagy a zeneszerzők között Mendelshon, Brahms, de a többség „egyszerű” diáknóta, amit egy alkalom, egy hangulat szült. A diákélet szinte minden mozzanatára találhatunk egy nótát, legyen az balekkeresztelés, egy jó itóka, temetés, csúfolás, egy kirándulás, stb.
A szakirodalom azt írja, hogy az iskola megalapítása utáni első 90 év dalairól nem tudunk semmit. Ez valószínűleg így is van. Ellenben az biztos, hogy az első gyűjtemény 1826-ban jelent meg, és ez Carl Stegmayer nevéhez fűződött. Ez természetesen teljesen német nyelvű volt, 19 nótát és 5 verset tartalmazott. Ezzel úgymond beindult a „daloskönyv-gyártás”, egyre több daloskönyv jelent meg, egyre nagyobb tartalommal. A diákdalok a XIX. század végére vesztettek népszerűségükből, ebben közrejátszott a Burschenschaft megszűnése, a magyar nyelvű oktatás bevezetése. A nótákat kezdték magyarra fordítani, és magyarul énekelni. Néhány fordító, akiknek a nevével többször is találkozhatunk: Révai Károly, Palmer Kálmán, Hantos Ernő, Gyula diák, Sass-Stavinya. Már ekkor találkozhatunk több szövegváltozattal, hiszen több fordító több szöveget eredményez. Szerencsére sok dal forgott közszájon, illetve hála azoknak az embereknek, akik belevetették magukat a dalaink, dalaink történetének tanulmányozásába, egész gazdag nótakinccsel rendelkezünk. Az első magyar nyelvű gyűjtemény nem daloskönyvben, hanem egy egykori selmeci diák, Tassonyi Ernő: Aki a párját keresi (1905) című regényében jelent meg. Az első teljesen magyar nyelvű daloskönyvet 1931-ben adták ki, ez 79 nótát tartalmazott. Akkoriban könnyen előfordult, hogy az idősebb diákok még németül énekeltek, a fiatalok már magyarul.
Nótaanyagunk megújhodása, csiszolódása a mai napig tart, születnek új nóták, versszakok, melyek lehet, hogy soha nem kerülnek be egy daloskönyvbe sem, de egy adott szak, évfolyam, asztaltársaság, szívesen emlékszik rá, és énekli. Említhetném az ún. profnótákat, vagy az Öntésznótát, melyet 1976-ban írtak Iskolánként is egy-egy nóta dallama, szövege eltérő lehet. Ez is a változatosságot, a nótavilág gazdagságát jelzi.
Az eddig leírtak azért fontosak, hogy tudjuk, mit éneklünk, miért éneklünk, hogyan éneklünk. A lényeg azonban az, hogy a Selmeci Hagyományok szerint éljünk, és énekeljük a nótáinkat.