Diákélet

Ahhoz, hogy megértsük a főiskolánkon, illetve a testvérintézményekben uralkodó szokásokat – a Selmeci Hagyományokat -, ismernünk kell azok kialakulását, gyökereit, és azokat a hatásokat, melyek formálták, alakították. A Selmeci Hagyományok nem a semmiből alakultak ki, hanem az Akadémia hallgatói más közösségek hagyományaiból merítettek, és azokból hozták létre azt a szokásrendszert, mely tipikusan az akadémisták sajátja, nem fogható semmi máshoz.

Az Akadémiára beiratkozó hallgatók Selmecre érkezésük előtt középfokú képesítést szereztek, valamint jónéhányan megfordultak más – nem műszaki – felsőoktatási intézményekben. Ezek a hallgatók magukkal hozták korábbi iskolájuk szokásait, a késő középkor, kora újkor diákságának sajátos hagyományrendszereit. Selmecbányán nemcsak magyarok tanultak, a kezdeti időkben a német ajkú hallgatóság létszáma volt a legnagyobb, ezért legjelentősebb hatása a német egyetemek diákszokásainak volt.

Az Akadémiára kerülő diákok tetemes része bányász, bányabirtokosi családokból származott, és azért iratkozott be, hogy ősei mesterségét magasabb szinten gyakorolhassa. Természetes, hogy mindegyikőjük ismerte és tisztelte a saját bányavidékének szokásait. Az akadémisták a tanulmányi idejük alatt – hála a bányatisztképző gyakorlatias oktatási rendszerének – gyakran dolgoztak a föld mélyén, együtt a selmeci bányászokkal. Ennek köszönhetően az alsó-magyarországi bányavidék kultúrájától sem maradtak függetlenek.

A harmadik jelentős hatást pedig az ezidőtájt még igen nagy befolyással rendelkező céhes szerkezetű iparos társadalom gyakorolta rájuk. Ezek a hatások együttesen léptek fel, és az akadémiai hallgatóság úgymond összegyúrta és „selmeciesítette” ezeket.

Ha valaki úgy dönt, hogy részesévé, követőjévé válik a Selmeci Hagyományoknak, akkor az átfonja, emlékezetessé teszi diákéveit, és az egész életére kiható útravalót kap tőle. Végig kísérik az életét a középkori diákok önfeledt mulatozásai, örök vidámsága, kicsit talán tékozló életmódja, a céhek szigorú hierarchiája, a szakma megbecsülése és szeretete, a halállal nap, mint nap szembenéző kétkezi munkát végző bányászok bajtársiassága, sírig tartó barátsága.

Ismerkedés a hagyományokkal
A Selmecbányára érkező hallgatók élete igen kevéssé hasonlított egy mai főiskolás életéhez. Az akadémisták a Habsburg birodalom minden tájáról érkeztek, de akadtak köztük más európai országból származók is. Nagy többségük egy egész szemeszterre Selmecre költözött. Nem volt kollégium, egészségügyi ellátás, menza, sőt a vasút is csak a Selmecbányától 23 km-re fekvő Garamberzencéig volt kiépítve. Az érkező elsőévesek sorsa a felsőévesek kezében volt. Az idősebbek szereztek nekik szállást, bemutatták a várost és mindenben a segítségükre voltak.

A hallgatók összetartására remek példa, hogy lakóközösségekben, úgynevezett kammerekben éltek. A szállásadó házának szegényesen berendezett, nehezen fűthető szobáját, kamráját négyen öten lakták, egymással mindent megosztottak. Ezeket a lakóhelyeket tréfásan diákkamarának hívták, egymást pedig kammereknek. Az Akadémiára érkező elsősök is a kamarák lakói lettek, tehát nem maradtak fedél nélkül, de cserébe „ki kellett szolgálniuk” az őket felkarolókat.

A Firmáknak azonban mindenek előtt meg kellett győződniük arról, hogy az új jövevény érdemes-e a gondoskodásra, be tud-e illeszkedni a közösségbe. Ennek fontosságát a tanári kar – mely tagjainak jó része is az Akadémián végzett – is elismerte, így csak az iratkozhatott be az Akadémiára, akit a Firmák erre alkalmasnak találtak, megkereszteltek.

A jelölteket Garamberzencén fogadták, majd gyalogosan kísérték Selmecre. Egy idősebb akadémistát beöltöztetve elhitették velük, hogy az Ásványtani Tanszék tanársegédje. Az illető Firma útközben minden nagyobb kőre rámutatott, és közölte: „Ez egy valóságos kőzetritkaság, a professzor úr el lenne ragadtatva, ha látná!”. Több sem kellett a balekjelölteknek, bepakolták az amúgy is súlyos poggyászaikba a nehéz köveket, és úgy tették meg a távot. Ez a tréfa csak az első volt a sorban, és nem is a legdurvább. Számtalan feladattal, vaskos tréfával mutatták meg a pogányoknak, hogy akárhonnan érkeztek is, el kell fogadniuk a közösség szabályait, meg kell tanulniuk a Firmák tiszteletét, és azok utasításait feltétel nélkül végre kell hajtaniuk. Az együtt végrehajtott feladatok összekovácsolták a közösséget, és ezáltal megtanulták egymást is tisztelni. Miután megtanulták a diákdalokat, elsajátították a hagyományokat, ismereteikről a balekvizsgán adtak számot. A sikeres balekvizsgát tett setét pogányokat (balekjelölteket) balekká keresztelték, ezután iratkozhattak csak be az Akadémiára.

Dunaújvárosban a balekfogadás a gólyatáborban történik, ahol a balekjelöltek az egyéb programok mellett még csak ízelítőt kapnak a Selmeci Hagyományokból. Az igazi tanulás az első balekokítással kezdődik. A balekokítást ún. tanszékek, daltanulások, valamint a kiscsoportos kocsmai beszélgetések teszik teljessé. Az utolsó balekokításra valamennyi balekjelöltnek fel kell kérnie az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák Karából egy keresztapát és egy keresztanyát. Ők lesznek azok, akik mindenben segítik a gyámolatlan balekot. A keresztgyerek-keresztszülő kapcsolat hagyományunk egyik legszebb eleme, általában a balek és a keresztszülő közötti kapcsolat a diplomázás után is megmarad. Többször előfordult már az is, hogy a keresztszülő segített a friss diplomásnak az elhelyezkedésben. Az okítások végeztével balekvizsgára kerül sor: először írásban, majd szóban. A Balekkeresztő Szakestélyen válik a setét pogányból büdös balek. Ezáltal továbbra is a hierarchia legalján marad, de hordhat szakgyűrűt, egyenruhát, eljárhat szakestélyekre, egyszóval teljes jogú tagja lesz a közösségnek, amit alias neve és keresztlevele is bizonyít.

A balektól a Veteránig
A főiskolai életben minden évfolyamnak megvan a maga szerepe, helye a hierarchiában. Setét pogány, aki nincs megkeresztelkedve. Büdös balek, aki már megkeresztelkedett ugyan, de még elsőéves. A baleknak még nagyon sokat kell tanulnia, hogy igazi bursch (hagyományőrző) legyen. Kohlenbrenner (szénégető), aki másodéves megkeresztelt hallgató. Az elnevezés onnan származik, hogy az akadémisták másodéven tanultak vegytant, mikor is mesterséges úton állítottak elő szenet. A harmadévesek – akik legalább két éve keresztelkedtek – az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák. A balekság segítői, a gyengébb nem legfőbb támaszai; nekik lehet keresztgyerekük, és közülük kerülnek ki a Valéta Bizottság tagjai. Aki több időt tölt el a keresztségben intézményünk, illetve más selmeci utódintézmények falai között, mint a képzési idő, azt nevezzük Veteránnak. Régen végzett Firmáink a Veteranissimusok, Ultra Supra Veteránok. Szót kell ejtenünk a Dunaújvárosi Főiskola alapító igazgatójáról, Dr. Molnár László (†1999) a.: Laci bácsiról, az Ultra Supra Veteranissimus Lovagissimusról. Ez kizárólag az Ő titulusa, és a mai napig valamennyi Dunaújvárosban keresztelkedett hallgató számára Laci bácsit jelenti, és fogja jelenteni.

Valétálás

A valete latin kifejezés, jelentése: búcsúzunk. A valétálás tehát búcsúzás az Alma Matertől, a diáktársaktól, a várostól. Valétánsok alatt a végzős évfolyamok megkeresztelt hallgatóit értjük.
Az adott szak életét egy éven keresztül a Valéta Bizottság irányítja. Feladata nem kizárólag az elsősök fogadása és megkeresztelése, a végzősök méltó búcsúzásának előkészítése, hanem valamennyi az egész szakot érintő kérdésben véleményt nyilvánítani és dönteni, szem előtt tartva a hagyományőrzők érdekeit.


A másodéves (Műszaki Tanár szakon a harmadéves) hallgatók a második félév vége felé szavazást rendeznek, és megválasztják a következő évi Valéta Elnököt. A Valéta Elnök évfolyamtársai közül felkéri azokat az embereket, akik a valéta bizottsági tisztségeket szerinte a lehető legjobban be tudják tölteni. (Előfordul, hogy az évfolyam minden valéta bizottsági tagot külön szavazással választ meg, de ez az út kevésbé járható az esetleges összeférhetetlenségek miatt.)

A frissen megválasztott Valéta Bizottság tagjai a tavaszi félév végén rendezik meg a Tisztségátadó Szakestélyt, melyen átveszik elődeiktől a stafétát. Ezzel kezdődik egyéves fáradtságos munkájuk. A félév utolsó hónapjában már elkezdenek felkészülni a szeptemberi gólyatáborra, hiszen annak lebonyolítása már teljes mértékben az ő felelősségük. A gólyatábori munkában az elsőévesek nagy létszáma miatt a többi valétáns, az öregebb Firmák, Veteránok és a kohlenbrennerek is segítik a Valéta Bizottságot.


A gólyatábortól a Balekkeresztelő Szakestélyig a valétánsok rengeteget foglalkoznak az elsősökkel: balekoktatásokat, tanszékeket, daltanulásokat, tanulmányi előmenetelüket segítő konzultációkat tartanak nekik. A Balekkeresztelő Szakestélyt megelőző hetekben meggyőződnek a balekjelöltek rátermettségéről, tárgyi tudásukat a Balekvizsgán mérik le. A Valéta Bizottság által szervezett Balekkeresztelő Szakestélyen válik a setét elsős pogány balekká. Ezzel a Firmák, különösen a keresztszülők feladata még nem ért véget: nem elég csupán megkeresztelni a balekokat, ügyelni kell arra is, hogy tanulmányaikat ne hanyagolják el. Fontos feladat továbbá az, hogy a Firma, a keresztszülő viselkedésével is példát mutasson. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a főiskolára mindenki elsősorban tanulni jött, az igazi burschnak gondot kell fordítania tanulmányi és szakmai előmenetelére is. Az egyes hagyományőrzők viselkedése és helytállása mindig hatással volt, és mindig hatással is lesz az egész közösség megítélésére.


A tavaszi félév első heteiben megrendezésre kerülő Szalagavató Szakestéllyel megkezdődik a végzősök búcsúzása az Alma Matertől. Ezen a szakestélyen a valétánsok felavatják szalagjaikat, és azt – szaktól függően – egészen a Valétabálig, vagy államvizsgáig viselik.
A valétánsok utolsó hivatalos szakestélye a Gyűrű-, és Kupaavató Szakestély, ahol a végzősök emlékgyűrűt és a kereszteltek névsorát is tartalmazó emlékkupát avatnak. A gyűrűt egy életen át viselik, amely a barátságot, a kollegalitást és a szakmaszeretetet jelképezi, emlékeztet a boldog diákévekre.


Ha az utolsó Gyűrű-, és Kupaavató Szakestély is lezajlott, akkor a valétálók megtartják a Szalamandert majd a Valétabált. A Szalamander eredetileg gyászmenet volt. A gyászolók fáklyákkal, bányászlámpákkal, egyes sorban, az utca egyik oldalától a másikig kígyózva kísérték a koporsót, hogy a búcsúzás minél hosszabb ideig tartson. Később nemcsak az elhunytakat búcsúztatták így, hanem a végzősöket, valamint nyugdíjba vonuló tanáraikat is. A menetet Selmecbánya címerállatára utalva Szalamandernek nevezték. A végzősöket a város kapujáig kísérték, ahol fenékbe rúgták őket, ezzel jelezve, hogy immáron filiszterek, nem akadémiai polgárok.





Dunaújvárosban a Szalamander estéjén a város főbb útvonalait lezárják, a közvilágítást lekapcsolják. A menet a 33-as kollégium elől indul. Legelöl az intézmény zászlaját viszik, mögötte a hat Valéta Elnök és az intézmény vezetése halad. Őket követi a kohlenbrennerk bányászlámpás kígyózó sora. Mögöttük halad a valétálók tömege szakonként vonulva, a Cantus Praesesek vezetésével. A menet két szélén a balekok sorakoznak fel, fáklyákkal a kezükben.

A menet a Városháza felé indul el, útközben bursch nótákat énekelnek. A Városházához érve felsorakoznak, eléneklik a szakok himnuszait. Meghallgatják a főigazgató, majd a polgármester búcsúztató szavait. Ezt követi a valétánsok búcsúbeszéde, amelyet az egyik Valéta Elnök mond el. A menet tovább halad a Vasmű úton egészen a Martinász szoborig, ahol eléneklik a Kohász Himnuszt. Ezután az Építők útján kígyózik tovább a Szalamander, majd a Táncsics úton, a főiskola bejáratánál állnak meg újra, elérve ezzel a végső állomást. Miután megállt a menet, és mindenki elfoglalta a helyét, rövid búcsúbeszéd után eléneklik a Gaudeamus és a Ballag már a vén diák című dalokat. A Valéta Elnökök „Vivat crescat floreat academia, vivant professores” felkiáltását, a tömeg háromszoros vivátja követi. Végül alapító igazgatónk, Dr. Molnár László a: Laci bácsi tiszteletére a Tavaszi szél című dal, majd a Himnusz hangzik el.

Ezen az éjszakán a végzősök felkeresik a kollégiumokban balekjaikat, és a búcsúzás hangulatában együtt iszogatnak és nótáznak velük. Ez az úgynevezett Szellemjárás.
A Valétabál hagyománya egy időben feledésbe merült Dunaújvárosban, de az 1999/2000-es tanév Valéta Bizottságai újra életre keltették. A bál folyamán a végzősök szertartásosan leveszik szalagjaikat. Ez a Valétánsok utolsó közös bálja.

A fent leírtak a jelenlegi dunaújvárosi formát tükrözik, a testvérintézményekben természetesen kisebb-nagyobb eltérések tapasztalhatóak.

A Kohász szakon a kohlenbrennerek Firmabúcsúztató Szakestélyt is rendeznek az őket keresztelő Firmáik tiszteletére.