Illyés Benjamin

Az Ifjúsági Kör 1948-s feloszlatása és a selmeci hagyományok ápolása ürügyén 1951-ben kizárt 46 erdész-, 4 bányász- és 2 kohászhallgató megfélemlítést szolgáló sorsának ismeretében, sokak szerint a soproni hagyományos diákélet halálos csapást szenvedett. 1953-ban iratkozott évfolyamunk e szemlélet fokozatos megváltozásának volt tanúja és alakítója. A változásokat tanáraink támogatásával már az előttünk két évvel korábban, 1955-ben végzett erdész, bányász és földmérő évfolyamok indították el. Kezdeményezéseikhez sokan csatlakoztunk. Végzésüket követően, majd 1956-58/59 között Sopronban és Vancouverben végzett erdészévfolyamunk a társszakok hallgatóival együtt sokat tett diákhagyományaink felújításáért.

Selmeci örökségünkszerves részét jelentik ezek az évek, melyek jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. A következőkben az egyik(néhány) kevéssé ismert és a történelmi események miatt megszűnt kezdeményezésünkre emlékezem vissza.

1. Kísérlet a Steingrube Hegyközség megalakítására.

1953-ban szinte a teljes évfolyamunk a Dimitrov- téri (ma Szt. Imre- tér) Diákszálló lakója lett. Az évek során mind többen, főleg a Lőverek egykori nyaraló polgárházaiba költöztünk ki albérletbe.

1. kép. Egy nevezetes lőveri kamara.

1955 januárjában, az egyre gyarapodó albérletesek részéről felmerült a Steingrube Nakkösség (Hegyközség) hagyományai és szervezete felélesztéséneka gondolata. Még igen erős volt a hagyományok ellenzőinek befolyása is. Tanáraink többségének támogatásával a háttérben sokan vállaltuk értékeink megőrzését. 1956 előtti évek hangulatát is jellemzi Kanadában végzett évfolyamtársam, Grátzer Miklós visszaemlékezése egy esténkre:

„Mi kint lakók gyakran jöttünk össze a Fenyőgyöngyben. Egy este selmeci nótákat énekeltünk és a nosztalgia, a tehetetlenség, a tenni akarás és a tiltakozás vágya kitört belőlünk. Olyan ’muszáj Herkules’ módra felvágtuk a karunk és vérrel felírtuk a falra: Selmec. Világos, okkersárga fal volt, a színkontraszt elég mutatós lett. Mivel a vérzés lassan állt meg, maradt még egy kis keretre való is. Ez az értelmetlennek látszó diákcsíny nekünk hitvallás volt, az, hogy Selmec mindig élni fog bennünk.”

Nakkösség megalakításával célunk az albérletben élők laza érdekszövetségének megteremtése életfeltételeik javítása szolgálatában. Ez magában foglalta a következőket: megfelelőbb albérlet keresése, olcsóbb tüzelő és élelmiszer beszerzése, alkalmi munkák lehetőségeinek feltárása és megszervezése. Ezt fogta össze a Steingrube-hagyományok egymást segítő szelleme és az együtt szórakozás, tréfálkozás számtalan élménye.

A következő év,1956 október elején tartott tisztújító nagygyülésünket Jandó Tibor, bíró által újlenyomattal hitelesített, Grátzer Miklós főpennavezető által számomra küldött meghívó örökíti meg:

                        Tisztelt Polgártárs!

Felkérjük Önt, hogy X. hó 6-án pontosan este 7-kor szíveskedjék megjelenni az „Alpesi vendéglő” nagytermében, ahol Hegyközségünk tisztújító nagygyülését tartja.

Vacsorával és sörrel egybekötve.

1956.október 1,                                                         bíró (újlenyomattal hitelesítve)

Kulacs főpennavezető

2. kép. Tisztújító nagygyülés meghívója

A pénztelen diákok számára igen fontos feladat volt olcsóbb tüzelő beszerzése. Kulcsszereplője volt ennek a Fáber réten lakó kerületvezető erdész. Egyik sorstársunk egyszer pont az ő illetményfája megdézsmálásával akarta a kemény hideget elviselhetőbbé tenni. A hiányt összefogással, közös fakitermeléssel pótoltuk. Ezután már az erdőterület gazdájával egyeztettük, hogy mely erdőrészletekben termelhető ki engedéllyel száraz faanyag. Ezzel legális keretek közé lehetett terelni a tüzelőellátásunk nagy részét.

Összefogásunk révén a téglagyárban, vasúti rakodásban, szüretelésben és a szőlő feldolgozásban tudtunk szervezettebben és kedvezőbb feltételekkel munkához, keresethez jutni.

            1956 őszén három évfolyamtársammal mi is a kint lakó barátaink közvetítésével jutottunk egy, emlékeink szerint csodálatos albérlethez. Mindennapi életünkben nagy szerepet játszott a négykerekű kézi kocsi. Üzemanyaga – már akkor! - újratermelhető erőforrásból származó soproni, csatos üveges világos sör volt. A következő kép, az akkori Lővér körút állapotát és hatalmas forgalmát is jellemző kép, a mienkhez hasonló költözéskor készült.

3. kép. Költözés másik kamarába.

            Balek és valétabálokon megszereztük az italmérés lehetőségét és. Ezekből nem sok pénzbevételünk lett, viszont a megmaradt italokból, meghívottakkal kiegészítve nagy nótás, tréfálkozó baráti összejöveteleket tartottunk. Tágas lőveri kertben, nagy asztal mellett felejthetetlen vidám órákat töltöttünk együtt.

Legnevezetesebb ilyen rendezvényünk volt az 1955-ben végzett, hozzánk igen közel álló firmáink valétabálja. Munkálkodásunk eredményeként a Liszt Ferenc Kultúrház bejárati csarnoka és lépcsőfeljárója erdőként fogadta a vendégeket. A zöldellő fák közt a vadászati gyűjteményből kapott kitömött állatok bújtak meg. A diákéletet felidéző karikatúrák, plakátok és virágok, zöld gallyak díszítették a termeket.

Néha a szűkös menza kosztot főleg vadász társainkhoz kapcsolódó „csodás események” révén is ki tudtuk egészíteni. Zádor Oszkár arra emlékezik vissza, hogy kamarájukban egy alkalommal „ismeretlen” eredetű két nyulat találtak. Ezeket megnyúzták, majd felakasztották a leghidegebb helyiségben, és akinek szüksége volt egy kis húsra, az levághatott belőle. (Akkor még keményebb teleket éltünk meg.)

4. kép. 1955-ös soproni tél a Lőverekben.

1956. november 4-e után az erdőmérnök hallgatók fele külföldre távozott és többségük Vancouverben szerzett diplomát. Sok lőveri barátom és köztük volt, kamarásaim közül egyedül maradtam itthon. Így a Steingrube - hagyományok megújítását sem tudtuk folytatni. Évfolyamunk megfeleződött a történelmi események sodrásában. Túlnyomó többségünk vállalta a selmeci hagyományokat. Itthon, tanáraink támogatásával és évfolyamtársaim többségének bizalmából valétaelnökként szerepem volt abban, hogy 1956-1958-as diákéveinket a selmec-soproni diákhagyományok szellemében élhettük meg.